2014-ben  várakozásunk nem volt hiábavaló az ÁMK két épületegységét tekintve.

A konyha teljes felújítása pályázati pénzből került megoldásra, melynek összege 12 millió 700.000 Ft volt.

 

Teljesen új vakolatot, víz-gáz csöveket, csaptelepeket, új villanyvezetékeket kapott az épület, továbbá nyílászárók, lámpatestek, sütő lett cserélve. Megújult a fűtés, a régi gázkonvektorok helyett radiátorok lettek. A hidegburkolat is korszerűbb, szebb lett, hogy dolgozóink szép, biztonságos környezetben végezhessék mindennapi munkájukat.

Új lett az ebédlő burkolata, a falfestéssel és restaurálásával teljesen újjá varázsolódott. Köszönet érte ifj. Béres György vállalkozónak és csapatának, valamint Kőműves János festőnek.

Reméljük az ifjúság vigyázni fog a megújult értékekre!

Az óvoda részlegesen került felújításra, égető szükség volt a két csoportszoba padlójának csiszolására és lakkozására. Közben jött az ötlet új szőnyeg vásárlásáról, mert a régiek kb. 20 évesek voltak már. Ha már szép szőnyeg került a csoportokba, természetesen hozzá igazítottuk nagyon harmonikusan a falak színeit,  illetve ezzel a varázslatos ötlettel egyben megoldottuk a csoportszoba dekorációját is. Köszönet a munkákért Farkas János polgármesternek, Meretei Imrének és Kőműves János festőnek.

A továbbiakban nagyon vigyázunk új értékeinkre, ezt példázza, hogy a harmadik csoportban folyik az étkeztetés, azért, hogy óvjuk a megújult parkettát.

 

Nagy Lászlóné,

Intézményvezető

Fotók: http://somogysamson.hu/galeriak/fotok/megujult-a-somogysamsoni-bernath-aurel-amk-ovodaja-es-konyhaja

Hungarian Croatian English German Russian

             

Scroll to top
louboutin pas cher chaussure louboutin pas cher louboutin soldes air max pas cher nike air max pas cher louboutin pas cher louboutin soldes louboutin pas cher louboutin soldes nike tn nike tn pas cher tn pas cher tiffany outlet online tiffany outlet louboutin pas cher louboutin soldes hogan outlet hogan outlet online scarpe hogan outlet tiffany outlet tiffany outlet italia hogan outlet hogan outlet online scarpe hogan outlet air jordan air jordan pas cher jordan pas cher air jordan site officiel air max pas cher nike tn pas cher nike tn pas cher nike tn pas cher air max pas cher air max pas cher